2013. augusztus 12., hétfő

Fesztiválozó lettem

Igazán izgalmas volt a pénteki, szombati nap. A NEO Magyar Segítőkutya Egyesülettel a Sziget Fesztiválon voltunk.

Nagyon sok emberrel találkoztunk, jöttek tévések, fotósok és szombaton délután a Civil Szigeten még bemutatót is tartottunk.

Kemény nap volt mindkettő, hiszen sokszor fura kinézetű, idegennyelvet beszélő emberek jöttek oda hozzánk. Én néha kétkedve fogadtam őket, de anya gazdi egy kis kajával meg tudott nyugtatni, hogy ők is olyanok, mint a többiek és végül igaza lett, mert a két nap alatt igazán sok simogatást és jutalom falatot zsebelhettem be, amiért cserébe pacsikat osztogattam és néhány trükköt mutattam be.

Nem is akarnám hosszúra nyújtani a beszámolót, hiszen a képek magukért beszélnek.
Azért azt még el kell mondjam, nagyon büszke vagyok a társaimra, akik nagy zajban és tömegben fantasztikusak végig csinálták a mozgássérült segítő és hallássérült segítő kutya bemutatót.

Anya gazdi azt mondja még sokat kell tanulnom, hogy jobban bírjam az ilyen helyzeteket, de azon leszek, hogy megfeleljek a kihívásoknak. Már azt is elkezdtük tanulni, hogyan kell közlekedjek szépen pórázon kerekesszék mellett. Egész tűrhetően ment, ahhoz képest, hogy ilyet még nem nagyon csináltam eddig.

Annyit még a végére, mert anya gazdit, most is sokan megkeresték, hogyan lehet egy beagle terápiás kutya?! De bebizonyítjuk, hogy igenis nagyszerű terápiás kutya tudok lenni, mert elsősorban kutya vagyok, másod sorban beagle.

Jöjjenek a képek. :) Amiket köszönünk Burányi Virágnak a Neo Magyar Segítőkutya Egyesület önkéntesének. További képek: http://indafoto.hu/lofty/neosziget/page/1

Sok simogatást kaptam

A kis csapat: Dió (Tanuló Terápiás Segítőkutya), Té (Tanuló Terápiás Segítőkutya), Joya (Tanuló Mozgássérült Segítőkutya), Jómagam, Kuku (Hallássérült Segítőkutya)

Anyagazdival és a gorillákkal

Sziget után




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése