2013. október 30., szerda

Temperamentum vizsga

Éljen, éljen, éljen.
Az első nagy próbatételen túl vagyok, hogy igazi terápiás kutyává válhassak.
Október 24-én letettem az első vizsgámat Lakitelken, ahol épp kutyás táborban voltunk a többiekkel.

Több fronton is bizonyítanom kellett rátermettségemet.
Azt nézték mennyire bírom, ha "fura" hangoskodó emberek egyszerre jönnek, minden kérdezés nélkül simogatnak. Kaját adnak, közben zajonganak, vagy épp kaját vesznek el tőlem.

Mondhatni egészen jól bírtam, kaptam sok dicséretet is, anyagazdi és apagazdi is nagyon büszke volt rám.
Igaz péntekre már nagyon elfáradtam, de menni kellett még Noszvajra a hétvégére. De annyira nem bántam, végre együtt volt az egész család.

Gratulálnom kell a velem vizsgázóknak is, akik közül többen szintén nagyon ügyesen vették az akadályt.
Így együtt folytathatjuk a felkészülést.

A táborunk is fantasztikusan sikerült, a gazdikat érzékenyítő , minket kutyákat játékos feladatok várták.

Voltak ügyes fotósok is. Rólam is lőttek pár szuper képet, ezekkel búcsúzom.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése